- Csatlakozott
- Ápr 28, 2020
- Téma
- 1,972
- Üzenetek
- 2,031
- Reakció pont
- 188
- Pontok
- 223
- Tárhely
- Data.hu FREE
Grüll Tibor - A tenger gyümölcsei
A Római Birodalom sohasem akart tengeri nagyhatalommá válni, ennek ellenére az i. e. 2. század végére olyan államalakulattá fejlődött, amelynek gazdasági és részben politikai sikerét a mediterrán tengerrészek „összekapcsoltsága” biztosította. A tengeri hajózás a leggyorsabb és a legolcsóbb módja volt az információcserének, az utazásnak, valamint az áruk beszerzésének, illetve célba juttatásának.
Jelen kötet nem a Földközi-tengernek a római politikában és hadügyekben játszott szerepét, hanem mint gazdasági erőforrást vizsgálja. Mint minden birodalom, a római is nagymértékben kiaknázta a rendelkezésére álló természeti kincseket, ami nemcsak a szárazföldre, hanem a tengerre is érvényes. Legfontosabb gazdasági ágazat talán a sólepárlás volt, hiszen a só – ahogy Plinius fogalmazta – a „civilizált élet elengedhetetlen tartozéka”.
A só nélkül sem az emberi táplálkozás, sem az állattenyésztés nem tud meglenni, és nélküle az élelmiszerek tartósítása is lehetetlen lett volna. A halászat és haltenyésztés jelentős élelemforrást biztosított, és nemcsak a tengerparti területek lakói számára. A halat számos formában tartósították, nem is szólva az igen népszerű halszósz készítéséről, és ebben a formában a birodalom legtávolabbi helyeire, sőt a limesen túlra is el tudták juttatni. A tengerből ezenkívül számos olyan luxuscikk (bíbor, bisszusz, igazgyöngy, korall, teknőcpáncél stb.) is kinyerhető, amelyet nagy haszonnal lehetett értékesíteni a piacon.
A legnagyobb haszon azonban a tengeri hajózásból származott. Az utóbbi fél évszázadban feltárt másfélezernél is több hajóroncs kutatása olyan felfedezéseket produkált, amelyek valósággal forradalmasították az ókori Róma gazdaságáról vallott eddigi nézeteket. Az időközben önálló diszciplínává vált búvárrégészet alapvetően két alapvető tanulsággal járt. Az egyik, amire magukból a hajókból lehetett következtetni, hogy ebben a közlekedési ágazatban is létezett – ha nem is túlságosan gyors, de legalább folyamatos – technikai fejlődés, ami egyre több áru fuvarozását tette lehetővé egyre gyorsabban és biztonságosabban. A másik következtetés, amire a rakományok elemzésével jutottak el a kutatók, hogy tengeren „mindenütt, mindent, mindenhová” szállítottak. Az alapvető élelmiszerektől (búza, bor, olaj, halszósz) a vágómarhákon keresztül a leghétköznapibb agyagedényekig mindenféle elképzelhető árucikk megtalálható a hajóroncsok rakományaiban. pdf 70mb 2016
A Római Birodalom sohasem akart tengeri nagyhatalommá válni, ennek ellenére az i. e. 2. század végére olyan államalakulattá fejlődött, amelynek gazdasági és részben politikai sikerét a mediterrán tengerrészek „összekapcsoltsága” biztosította. A tengeri hajózás a leggyorsabb és a legolcsóbb módja volt az információcserének, az utazásnak, valamint az áruk beszerzésének, illetve célba juttatásának.
Jelen kötet nem a Földközi-tengernek a római politikában és hadügyekben játszott szerepét, hanem mint gazdasági erőforrást vizsgálja. Mint minden birodalom, a római is nagymértékben kiaknázta a rendelkezésére álló természeti kincseket, ami nemcsak a szárazföldre, hanem a tengerre is érvényes. Legfontosabb gazdasági ágazat talán a sólepárlás volt, hiszen a só – ahogy Plinius fogalmazta – a „civilizált élet elengedhetetlen tartozéka”.
A só nélkül sem az emberi táplálkozás, sem az állattenyésztés nem tud meglenni, és nélküle az élelmiszerek tartósítása is lehetetlen lett volna. A halászat és haltenyésztés jelentős élelemforrást biztosított, és nemcsak a tengerparti területek lakói számára. A halat számos formában tartósították, nem is szólva az igen népszerű halszósz készítéséről, és ebben a formában a birodalom legtávolabbi helyeire, sőt a limesen túlra is el tudták juttatni. A tengerből ezenkívül számos olyan luxuscikk (bíbor, bisszusz, igazgyöngy, korall, teknőcpáncél stb.) is kinyerhető, amelyet nagy haszonnal lehetett értékesíteni a piacon.
A legnagyobb haszon azonban a tengeri hajózásból származott. Az utóbbi fél évszázadban feltárt másfélezernél is több hajóroncs kutatása olyan felfedezéseket produkált, amelyek valósággal forradalmasították az ókori Róma gazdaságáról vallott eddigi nézeteket. Az időközben önálló diszciplínává vált búvárrégészet alapvetően két alapvető tanulsággal járt. Az egyik, amire magukból a hajókból lehetett következtetni, hogy ebben a közlekedési ágazatban is létezett – ha nem is túlságosan gyors, de legalább folyamatos – technikai fejlődés, ami egyre több áru fuvarozását tette lehetővé egyre gyorsabban és biztonságosabban. A másik következtetés, amire a rakományok elemzésével jutottak el a kutatók, hogy tengeren „mindenütt, mindent, mindenhová” szállítottak. Az alapvető élelmiszerektől (búza, bor, olaj, halszósz) a vágómarhákon keresztül a leghétköznapibb agyagedényekig mindenféle elképzelhető árucikk megtalálható a hajóroncsok rakományaiban. pdf 70mb 2016
Code:
Kérlek, jelentkezz be ha látni szeretnéd a rejtett tartalmakat.